A HIM egy finn metal-banda, akik azzal a szándékkal alakultak, hogy szeretetet csempésszenek a zenébe. Az ötlet Ville Hermanni Vallo fejében született meg, és 4 régi jó barátjával próbálta megvalósítani. Ez volt az első felállás:
Ville:Bass gitár
Linde (Mikko Lindström):Gitár
Migé Amour (Mikko Paanen) : Gitár
Juhana Rantala: Dob
Annto Melasniemi: Billentyűk
Az együttesben Ville énekelt, viszont hamar átadta a basszusgitárt Migének, így maradtak egy gitárosnál, és innentől nagy szerep jutott a billentyűsnek.
1996-ban jelent meg az első "albumuk" de ezen csak négy szám volt, és Finnországon kívül sehol nem lehetett kapni. Akkoriban His Infernal Majesty néven játszottak, (ördögi őfelsége), a kezdőbetűkből lett később HIM.
stíus: Goth Metal
alapítva: Finnország, 1995
A banda Helsinkiben, 1995-ben alakult, amikor Ville Valo összeállt zenélni barátaival: Mikko Lindström (gitár), Mikko Paanen (basszusgitár), Juhana Rantala (dob), Antto Melasniemi (billentyűk). Kezdetben Ville volt a basszusgitáros, de mivel nem találtak a bandába megfelelő énekest, Migé vette át a basszust, és Ville a középpontba került. Nagyon eredeti stílust alakított ki magának - a színpadon egyik kezében egy üveg vörösborral, másikban pedig cigarettával énekelt (még ma is).
Az együttes neve miatt - ami a His Infernal Majesty (ő pokoli fensége) rövidítése, sokan azt hitték, hogy a HIM sátánista banda, pedig nem az. Csak arról van szó, hogy a bandatagok mind a Kiss és a Black Sabbath nagy rajongói, és az énekes hangja (és néha kinézete is) igen ördögi. Egy ideig nagyon kemény zenét játszottak, black-metal rajongóik voltak, minden kis klubban felléptek Finnországban, így underground nagyon sikeresek lettek. A fiúk második demójuk után 1997-ben lemezszerződést kaptak a BMG finn részlegénél, és első albumuk - Greatest Lovesongs Vol. 666 - 1997 őszén jelent meg.
Stílusuk a 'Love Metal' volt. Első kislemeznek a Wicked Game c. feldolgozást adták ki, ami azonnal meghozta számukra az áttörést. A fő dalíró Ville volt, de mellette a gitáros, Linde is besegített neki. Az együttes tovább turnézott Finnországban, rengeteg klubban léptek fel, közben még két kislemezük jelent meg az első albumról: a When Love And Death Embrace és a Your Sweet 666. Az együttes igazi sztárrá vált hazájában, két TOP10-es kislemezük volt, és albumuk elérte a platina státuszt. Meghatározó kisugárzásának köszönhetően mindig is Ville képviselte a banda imázsát, ő a banda szószólója. 1998 végén a billentyűs, Melasniemi kilépett a bandából, és helyette Jusska Salminen került, aki előtte egy együttesben sem játszott.
Számos hazai és külföldi fellépés után 1999 elején a HIM újra stúdióba vonult. Hiili producerrel vették fel az új albumot a finnországi Finnworks stúdióban. Nem sokkal később azonban Ville úgy döntött, hogy az album nem elég jó, a számok túl kemények és borúsak, át kéne dolgozni őket. Közben a banda dobosa, Rantala elhagyta az együttest, így a HIM dobos nélkül maradt. Az új dobos 1999-ben került a csapatba: Gas Lipstick tapasztalt zenész volt. Az ő beállása után az egész második, Razorblade Romance c. albumot átdolgozták, a felvételekre Angliában a Rockfields stúdióban került sor, a producer pedig a neves John Fryer volt. Ezúttal az összes dalt egyedül Ville Valo írta. Közben egy kis imázsváltáson is keresztülment az együttes, ami nem volt tudatos, magától fejlődött. Ville, és a basszusgitáros is levágatta a haját, Ville több tetoválást is csináltatott - bal karja a vállától a csuklójáig teljesen tetovált, ami nagyon egyedivé teszi. Ville kitalálta a heartagramot is, az együttes jelképét, ami egy szív és egy pentagram (ötszög) kombinációja.
A második album 2000. január 24-én jelent meg, és bár kissé "populárisabb" lett, mint az első, a banda hű maradt eredeti stílusához. A dalok még mindig a szerelemről és a halálról szólnak. A 'love metal' kifejezésről viszont áttértek a 'goth'n'roll használatára.
Ville Hermanni Valo
született:1976.nov.22.,Helsinki(Finnország)
184 cm magas anyja magyar származású
kedvenc étel: "krisztus húsa"
kedvenc ital: "krisztus vére"
kedvenc zenész/csapat: Genne Simmons(Kiss)
kedvenc író: Edgar Allan Poe
kedvenc színész: Clint Eastwood
kedvenc film: Karácsonyi lidércnyomás
kedvenc elfoglaltság: fotózás, kelet-európai folklór tanulmányozása
apjának van egy sex boltja, amiért Ville saját bevallása szerint bármikor ott hagyná a HIM-et
Csak Ville használja az igazi nevét az együttesben, ami finnül fényt jelent(valo)
korábbi együttesei a H.I.M elött:
B.L.O.O.D.,Aurora,Elovena boys,Donits-Osmo Experience
|